A
QR-kód egy kétdimenziós vonalkód, amit a japán Denso-Wave cég fejlesztett ki 1994-ben.
Nevét az angol
Quick Response (=gyors válasz) rövidítésébıl kapta, egyszerre utalva a gyors visszafejtési sebességre, és a felhasználó által igényelt gyors reakcióra. Rendkívül népszerő Japánban, és egyre inkább Nyugat-Európában is, ahol számos plakáton, hirdetésen szerepel és a legtöbb mobiltelefon is képes értelmezni.
A mobilkód szinte bármilyen információ kódolására alkalmas nyomtatott felületeken, mint például könyvek, cd lemezek borítóján, mozifilmek plakátjain és az újsághasábokon is, de akár egy pólón is. Mindez úgy lehetséges, hogy a mobilkód egy a tartalommal vagy képpel szoros összefüggésben lévő webcímet, szöveget, telefonszámot, vagy SMS-t tartalmaz, és arra irányítja át a felhasználót, illetve azt fejti vissza a telefonnal.
A kódot a sarkaiban található jellegzetes négyzet alakú mezık miatt - amelyek egyébként szintén információhordozók - könnyő szkennelni, és szinte bármilyen szögből fényképezve (akár fejjel lefelé is) könnyedén azonosítható és feldolgozható jelet kaphat az eszköz.
A legtöbb mobiltelefon rendelkezik olyan programmal, mely a mobilkód használatát lehetıvé teszi. Amennyiben Neked nincs ilyen, az alábbiak szerint töltheted le a telefonodra, amennyiben az tudja kezelni a mobilkód olvasót.
Mobilkód olvasó letöltése SMS-ben
Küldd a KOD100 szót SMS-ben a 17660-as számra.
Nem kell mást tenned, mint:
- elküldeni az SMS-t a 17660-ra – az SMS díjmentes!
- megnyitni a válaszként kapott linket
- csatlakozni a wapra és megvárni amíg a böngészı azonosítja a készüléked
- kiválasztani a letöltés menüpontot
- megnyitni az alkalmazást és vadászni a kódokra.
Még több QR - kód.. 

Eredményes vadászatot kívánunk!